Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

2015 az okos lakások éve lesz?

2015-01-05

Ma indul az idei CES, ahol a legújabb TV-trendek mellett azt is megtudhatjuk, mi várható a lakások okosítása terén.
 
A tavalyi év azzal indult, hogy a Google bejelentette, 3,2 milliár dollárért megvásárolta a Nest nevű, okos termosztátok gyártására szakosodott céget, amelyet két korábbi Apple alkalmazott alapított.
 
 
A cég azóta okos füstérzékelőt is piacra dobott, amely nem csak a füstöt figyeli, hanem szén-monoxid, hő-, fény-, és mozgásérzékelővel is ellátták.
 
    

Az eszköz a Nest termosztáttal is együttműködik és ha szén-monoxidot érzékel, rögtön kikapcsolja a gázfűtést. Ára 99 dollár, tehát jóval drágább, mint egy hagyományos „buta” CO-riasztó, de az árkülönbség azért nem drámai, különösen, hogy a mostanában Magyarországon vizsgált hagyományos érzékelők 90-100%-a bukik meg a teszteken, tehát a buta kifejezés több mint indokolt…
 
Az Apple a HomeKit nevű API-t jelentette be, amivel a fejlesztők számára könnyíti meg az okosotthon-eszközök fejlesztését.
 
Azóta a Samsung sem akar lemaradni, náluk a SmartThings néven fejleszt platformot, ami náluk kiemelt téma lesz az idei CES-en.
 
Tehát a három nagy rivális mindegyike komoly pénzeket költ arra, hogy magához édesgesse az egyre több területen megjelenő okos háztartási eszközöket az okos hűtőktől az okos villanykörtékig. Ezek használata egyrészt nagyon kényelmes, hiszen a fotelből sem kell felállni a világítás lekapcsolásához, vagy hogy kicsit lejjebb tekerjük a fűtést. Másrészt energiamegtakarítást érhetünk el olyan rendszerekkel, amik figyelik, hogy tartózkodik-e valaki a szobában és ennek megfelelően szabályozza például a világítást.
Egyes komolyabb klímák már arra is képesek, hogy figyeljék, hol tartózkodik valaki a szobában és felé irányítsa a meleg, vagy hideg levegőt, így nincs szükség arra, hogy az egész szoba ugyanolyan hőmérsékletű legyen.
 
Az okos otthonok irányítására kiválóak a mobiltelefonok, vagy tabletek, amelyekkel részletesen beállítgathatjuk elektromos eszközeinket. Az alapvető utasításokat pedig még ezeknél is könnyebb tehetjük meg okosóránkról.
 
                
 
Az Apple Watch várhatóan idén év elején kerül a boltokba, de egyelőre nem tudható, hogy-e forradalmat ezen a területen. Emellett az okostelefonokban már most is elérhető hangvezérlés is megjelenthet, mint lámpakapcsolási mód.
 
Közben az EU az okos villanyórák is elterjedésétől is sokat vár, amelyekkel az előzetes felmérések szerint akár évi 5-15 %-os energia megtakarítás is elérhető.
 
 
Forrás:
http://energiaoldal.hu/