A vezérigazgató sem mindenható

Egy friss felmérés szerint, amelynek részleteit a The Guardian publikálta, egyre több vezérigazgató érzi kiábrándítónak a fenntarthatóság terén tett erőfeszítéseinek hiábavalóságát. Számos vezető gondolja, hogy megragadtak a folyamatban és ezzel párhuzamosan egyre többen kérdőjelezik meg, hogy egyáltalán sikerre lehet-e egyáltalán vinni egy ilyen össztársadalmi és környezeti szempontból fontos programot a vállalatán belül. Ráadásul az általános tapasztalat az, hogy az üzleti partnerek és beszállítók mellett a munkatársak és az igazgatóság tagjai, valamint a befektetők sem elég fogékonyak és nyitottak a fenntartható vállalatvezetési elképzelések iránt.

A felmérés szerint, elsősorban a fenti problémák miatt, a fenntarthatósági kérdéskör iránt fogékony és alapvetően a lehetőségeket kereső, aktív CEO-k is úgy érzik néha, hogy szélmalomharcot vívnak az érintettek passzív ellenállása miatt. És mint az közismert, a megfelelő helyen és időben kifejtett passzivitás hatalmas akadályokat tud programok elé görgetni.

A megkérdezett vezérigazgatók számos olyan tényezőt említettek, amelyek nehezítik a vállalat fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő fejlődési pályára állítását. Ezek közül az első a beszállítók és partnerek irányából érkező csendes nyomásgyakorlás a kezdeményezések visszafogására. Saját elmondása alapján sok vezérigazgató kifejezetten kényelmetlenül érzi magát abban a közegben, amelyet a fenntarthatósági kérdések kapcsán a partnerek és beszállítók teremteni képesek.

Számtalan esetben jelezték a megkérdezettek, hogy a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság felé mutató programokat ösztönző vezető bukásáért szurkolnak a partnerek. Még azok is, amelyek maguk egyébként aktívnak nevezhetőek ebben a tekintetben. Az ok pedig egyszerű – a beszállítók és partnernek saját fenntarthatósági programjaikat rendszerint az adott vállalat lehetőségeihez szabják, amikor azonban belép a képbe egy külső (akár gazdasági erőfölénnyel is bíró) fél a maga saját elvárásaival, az sok esetben extra erőforrások lekötését igényli. 

És hogy mi lehet a megoldás? Leginkább talán a kommunikáció: miért ne lehetne közös programokat elindítani, amelyekhez minden érintett egyenlő mértékben tud hozzájárulni, még akkor is, ha ez adott esetben egyes prioritások újragondolását is magával vonja. Arról nem is beszélve, hogy jelen esetben az egy nagy program talán többre megy, több, a szinergiákat nem kihasználó kezdeményezés.

A felmérés eredményei szerint az ellenállással sok esetben szervezeten belül is meg kell küzdenie a cég első számú vezetőnek. Ez a fajta belső ellenállás a tapasztalatok szerint általában két szinten zajlik: egyrészt erős szokott lenni az elsősorban a vállalati pénzügyi eredményességet szem előtt tartó vezető testületek ellenállása minden „feleslegesnek” ítélt vállalati program iránt, másrészt a beszámolók alapján számos alkalommal a pénzügyi vezető és a HR-ügyekért valamint jogi területért felelős vezető szokott meglehetős szkepticizmussal a vezérigazgatók fenntarthatósági törekvéseinek útjába állni.

Talán még náluk is elutasítóbbak azok a középvezetők, akik sikeresen működtetik a rájuk bízott részterületet a már kitaposott ösvények mentén. A beszámolók szerint ők azok, akiket igazán nehéz új pályára terelni az általuk már megszokott megközelítésmódokból és munkamódszerekből.

Örök kihívás a CEO számára, hogy miként lehet a szervezeten belüli, ilyen jellegű ellenállást „felszámolni”. Tekintettel arra, hogy azt az adott szakterületi vezetők erőforrások optimalizálása iránti törekvése gerjeszti, nem érdemes – és nem is lehet – retorziók kilátásba helyezése mentén elhallgattatni a kritikus hangokat. Főleg akkor nem, ha egyébként a területükhöz értő, értékes vezetőkről beszélünk. Megoldás lehet viszont a vállalati kultúra tudatos formálása abba az irányba, hogy a fenntarthatóság értéket jelentsen az egyébként szkeptikus vezetők számára is.

Habár a vállalati kultúra – és ezt jelentős mértékben a CEO személyisége és döntései alakítják – sok esetben válasz lehet a fenti problémára, azért ez sem mindenható eszköz. Saját tapasztalataim szerint a vállalati kultúra elsősorban a kis- és közepes vállalatok esetében képes a belső ellenállást annulálni, ezt is jellemzően akkor képes megtenni, ha már a kezdetektől nagy hangsúly esik a cégen belül a fenntarthatósági kérdésekre, a tematika fontosságára. Egy induló vállalat esetében ez nem jelent problémát, hiszen már a stratégia megalkotása, vagy éppen a kollégák kiválasztása során lehet ez egy fontos szempont. Egy jellemzően évtizedek óta működő multinacionális vállalat esetében egy CEO-nak jóval kisebbek erre az esélyei.

És persze ott vannak a befektetők és tulajdonosok is, akiknek elsősorban a profit és az eredmények számítanak, és kevésbé fogékonyak az olyan – jelenleg sajnos még inkább – úri huncutságnak tartott fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelés. Egyöntetű visszajelzése volt a megkérdezett vállalatvezetőknek, hogy ma még nagyon nehéz a rövidtávú profitorientáltságot hosszú távú fenntarthatósági megfelelőség irányába terelni. Pedig azt egyre több vállalat esetében látni, hogy a hosszú távon sikeres – azaz végső soron profitot biztosító – működéshez egyre elengedhetetlenebb a fenntarthatósági alapelveknek megfelelő működés.

Jó hír viszont, hogy habár kevesen vannak, de egyre növekszik azoknak a jellemzően fiatalabb befektetőknek a tábora, akik már értik és értékelik a fenntarthatósági tényező fontosságát a modern kori vállalatvezetés területén. Nekik egyre inkább számít az ügy is a rövid távú profit mellett, hiszen ez a kettő kéz a kézben jár egymással.

És ezzel igazából el is érkeztünk a külső környezet negatív hatásaihoz. Kettőt találtak kiemelésre érdemesnek a megkérdezettek: ezek az egyre összetettebb globális gazdasági rendszer működési sajátosságai, valamint a fenntarthatósági kérdések kapcsán még mindig nagyon passzív szabályozói oldal cselekvésének a hiánya.

Az első esetében a frusztráció forrása az, hogy bármely szektor bármekkora méretű vállalatáról legyen is szó, fenntarthatósági törekvései elvesznek a globális gazdaságban. Egész egyszerűen nem tudnak elég nagy hatással lenni a jó kezdeményezések a globális rendszer működésére. Ez számos megkérdezett CEO-t elkedvetlenített, de alapvetően úgy gondolom, hogy itt megközelítésbeli problémával állunk szemben. Ma már csak nagyon kevés vállalat mondhatja el magáról képes hatással lenni a globális gazdaság alakulására, ugyanakkor a helyi és régiós folyamatok és tendenciák befolyására sok esetben képesek. És itt lehet, hogy elég egy kisvállalatnak a neki otthont adó településen végrehajtott fenntarthatósági programjaira gondolni. 

A politikai és szabályozói oldal passzivitásához nem nagyon lehet mit hozzátenni. Nehezen mozduló entitásokról van szó, amelyek egy ambiciózus vezető irányítása alatt képesek ugyan elindulni a megfelelő úton, a bürokrácia útvesztőiben azonban ez a kezdeti lendület jellemzően kimerül.

És hogy mi a fenti negatív hatások és kihívások végeredménye? 

Kiegészülve a gazdasági nehézségekkel, a fogyasztók jelenleg még alacsony érdeklődésével a fenntartható termékek és szolgáltatások iránt sok e tekintetben ambiciózus vállalatvezetőt arra sarkall, hogy elsősorban a rövidtávon minden kritikus hangot elcsendesítő megoldások felé nyisson a hosszú távú programok és kezdeményezések helyett. Sokkal könnyebben eladható a vállalaton belül és a befektetők számára egy napelemes rendszer telepítése vagy az energiahatékonysági fejlesztések, mint egy jelentősen kisebb környezeti lábnyommal járó és a munkaerőt jobban méltányoló gyártási struktúra bevezetése, amelynek – anyagi és nem anyagi eredménye – évek, esetleg évtizedek múlva lesz mérhető.

Pedig jelenleg éppen erre lenne szükség, egy olyan hosszú távú szemléletváltásra, amely elsősorban nem a rövid távú üzleti érdekeket, hanem a vállalatok és eredménytermelő képességük hosszú távú megőrzését szolgálná. Egy egész szisztéma és működési rendszer megváltoztatása viszont hatalmas munka, melyet magányos harcosok – legyenek bármennyire elszánt vállalatvezetők is – képtelenek végrehajtani.

Az egyik megoldás pedig a CEO-k számára is egymás segítése, fenntarthatósági szövetségek létrehozása lehet annak érdekében, hogy profi kommunikáció, hiteles és hatásos programok segítségével a fenntartható vállalat fogyasztói akarat legyen. Mert végső soron a fogyasztók szemléletváltása jelenti az egyetlen valós esélyt valós eredmények elérésére a fenntarthatóság terén. 

Forrás:

http://chikansplanet.blog.hu/