Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Adókedvezmények és zöld rendszám – Ilyen lehetne az e-autózás

2014-10-19

Németország arra „utazik", hogy 2020-ban már egymillió elektromos autó legyen az utakon. Magyarországon egyelőre még csak az elektromobilitást támogató program körvonalazódik. Vizsgálják a zöld rendszám bevezetésének lehetőségét, de az e-közlekedésbe tartoznának az elektromos taxik és buszok, valamint az elektromos bérautórendszer is.
 
A körvonalazódó Jedlik Ányos Terv az elektromos autózás elterjesztését részben az országos töltőhálózat kiépítésével, az adózási és jogi feltételek egyszerűsítésével is támogatja – összegezte nemrég a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
 
Glattfelder Béla hozzátette: két forrásból finanszíroznák az országos úthálózat mentén és a közintézményeknél kialakítandó elektromos töltőállomások kiépítését. A szükséges pénzt uniós forrásokból és a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből befolyó összegekből teremtenék elő.
 
Az államtitkár úgy véli, hogy kötelezővé kellene tenni a saját finanszírozású töltőállomások kialakítását azoknak az intézményeknek, amelyeknek haszna származik abból, hogy az emberek autóval mennek oda. Példaként az üzletközpontokat említette.
 
    
 
Ezeket is vizsgálják:
– a zöld rendszám bevezetésének lehetőségét,
– a buszsáv használatát az elektromos autók számára,
– az ingyenes parkolás biztosítását az e-töltőhelyeken,
– valamint az adókedvezmények kiszélesítését.
 

Ingyenes e-tankolás Magyarországon

Az ELMŰ-ÉMÁSZ kiemelt feladatának tartja a környezetkímélő autózás minél szélesebb körben történő elterjesztését. Ennek elősegítésére a közterületi töltőpontjain év végéig továbbra is ingyenes töltési lehetőséget biztosít a regisztrált magánfelhasználók számára.
 
Egyre több a töltőpont
Május végén újabb négy elektromos töltőberendezést helyezett üzembe az ELMŰ-ÉMÁSZ a WestEnd CityCenter parkolóházában, ezzel 39-re bővült a Társaságcsoport által működtetett berendezések száma. Az egyre kiterjedtebb töltőhálózatnak is köszönhető, hogy az idei eTourEurope elektromosautó-rali útvonalában Budapest is szerepelt.
 
 
Bérbringa után a bérautók jöhetnek?
 
A Jedlik Ányos Tervben kiemelt terület az elektromobilitás elterjesztése a közösségi közlekedésben, az elektromos taxik számának növelése és az elektromos bérautórendszer kialakítása is.
 
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: tavaly januárjában életbe lépett az az uniós direktíva, amely előírja, hogy 2020-ig Magyarországon mintegy 68 ezer elektromos töltőállomást kell létesíteni, és ebből 7000-nek nyilvánosnak kell lennie. Fónagy János arra is kitért, hogy kiemelten fontos a közlekedés által okozott környezeti károk csökkentése, a nem megújuló energiaforrások és nyersanyagok felhasználásának mérséklése. Az elektromos gépjárművek elterjesztése a többi között a környezetvédelem, az egészségvédelem és energiaracionalizálás egyik központi kérdése.
 
 
Hírek, fejlesztések
 
A busz, amely annyit fogyaszt, mint egy városi autó
 
Néhány hete mutatta be az Evopro Holding Zrt. az általa gyártott, első kompozit szerkezetű elektromos autóbuszt. A prototípus megkapta a forgalomba helyezési engedélyt, és elindult az első, 25 darabos széria gyártása is. Pontos árat a cég nem közölt, de egy ilyen jármű a világpiacon 400-500 ezer euróba kerül. A 64 személyes busz 100 kilométeren 60 kilowattóra energiát fogyaszt, ami megegyezik egy Opel Astra fogyasztásával.
 
Megtartották az első magyar e-mobilitási napot
 
A szeptember 17-ei rendezvényen vette át Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere Budapest első városüzemeltetési célokat szolgáló elektromos autóját.
 
A kukásautó is árammal működhet
 
A Debreceni Egyetem műszaki karán a jármű prototípusát 440 millió forint uniós és állami forrásból fejlesztették. Az elektromos kukásautó a számítások szerint a gázolaj évi 25 millió forintos költsége helyett mindössze 4 millió forintos villamos energiával üzemeltethető.
 
 
Vételára sorozatgyártás esetén csak néhány millió forinttal haladná meg a hasonló dízeljármű árát. Az e-kukásautót a szélesebb szakmai közönség október 9-én, a műszaki kar szakmai napján ismerheti meg – összegezte az MTI.
 
 
 
Forrás:
http://fn.hir24.hu/