Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Az elektromos autók országa leszünk?

2014-05-10

A kormány környezetvédelem iránti elkötelezettségének egyértelmű üzeneteként értékelik az autópiac szereplői a készülő Jedlik Ányos-programot, azonban az elektromos autók magyarországi elterjedésében a különféle kedvezmények és megfelelő töltőállomás-hálózat mellett meghatározónak tartják azt is, hogy milyen áron lehet e-autót, illetve hozzá áramot vásárolni. Vajon utolérjük Norvégiát, ahol lassan minden századik autó elektromos?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a héten jelentette be, hogy intézkedéscsomag készül az elektromos autók elterjedésének támogatására, amelynek keretében adókedvezményekkel, támogatásokkal, parkolási és közlekedési könnyítésekkel ösztönöznék a környezetbarát modellek használatát. A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ehhez 2020-ig körülbelül 68 ezer töltőállomás is létrejöjjön – tette hozzá.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: nagyon fontos lépésnek tartják a program kidolgozását, amelyet ők maguk is szorgalmaztak. Emlékeztetett arra, hogy az MGE korábban már javaslatot tett ilyen támogatási rendszerre, és a készülő programhoz is szeretnék szakmai észrevételeiket hozzátenni.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy a program hatására lendületet vehet az e-autók kereskedelme és használata, rámutatott azonban arra, térhódításukat jelenleg még számos probléma nehezíti. Ezek egyike, hogy az elektromos autók ára a hagyományos üzemanyagot használó modellekhez képest magas, ugyanakkor használhatóságuk több szempontból is korlátozottabb. Ezért átgondolt kedvezményekre van szükség, amelyek kellően ösztönzőek a vevők számára.

Hasonlóképpen meghatározó az üzemanyagvételi infrastruktúra megteremtése, valamint az áram ára – hívta fel a figyelmet.

Elmondta azt is, hogy e-autóból jelenleg 2-3 típushoz lehet hozzájutni Magyarországon, a kínálat véleménye szerint bővülni fog az ösztönző program hatására.

Magyarországon és Európában elsőként az Opel jelentkezett a mindennapi használatra alkalmas, kiterjesztett hatótávolságú elektromos autóval, az Amperával. Az MTI-vel a cégnél közölték: üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti az elektromos autók elterjesztését. Rámutattak: a rendkívül környezetbarát, de ma még drága technológia térnyerése jelenleg nem lehetséges állami támogatás nélkül.

      

Amperából Magyarországon eddig minimális darabszámban értékesítettek (tavaly például mindössze 3 darabot), ámbár egyik példánya éppen a környezetvédelmi államtitkárság szolgálati autójaként járja az utakat.

A legnagyobb magyarországi importőr cég, a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria szintén üdvözölte a kormány törekvését a környezetbarát motorizáció támogatására. A Volkswagen AG ugyan azon az állásponton van, hogy az e-autó mint tömegtermék ideje még nem jött el, de szintén rendelkeznek már hibrid-technológiával. A nyáron Magyarországra is megérkezik az e-Golf, majd az Audi3 e-tron – jelezték.

        

Magyarországon 2010-ben adták át az első elektromos töltőállomást, azóta néhány tízes nagyságrendben nyíltak elektromos autók töltésére alkalmas állomások. Ezekből kilencet működtet az Elmű, amely így akart részt vállalni a környezetbarát közlekedés népszerűsítésében. Ezeknél a kutaknál 2014. végéig ingyen tankolhatnak az elektromos autók.

Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője az MTI-nek elmondta: a kísérleti üzemben működő kutak tapasztalatai azt mutatják, hogy az ingyenes tankolás nem elég ösztönző az e-járművek érzékelhető szaporodásához. Amíg egy középkategóriás e-jármű ára 10 millió forint körül alakul, nem térülhet meg a tulajdonosa számára – mondta.

Meghatározó tényezőnek nevezte az áram árát is. Rámutatott: még nem lehet tudni, hogyan alakítja a kormány a későbbiekben az áram mint üzemanyag árát, miután nem háztartási áramról van szó, és hogyan viszonyul majd ez a többi üzemanyaghoz, terheli-e például jövedéki adó.

Boross Norbert jelezte: az Elmű az idén még kilenc töltőállomány nyitását tervezi, ezek kiépítése néhány százezer forinttól több millióig terjed. A kutak fizetőssé tételével a cégnek számlázási és tarifarendszert is ki kell alakítania – tette hozzá.

Az elektromos autók villanymotorral hajtott járművek, amelyeknek fő erényük, hogy szennyezőanyagot nem bocsátanak ki és csöndesek, emiatt a városi közlekedésre rendkívül alkalmasak. Az energiát az autók számára jellemzően újratölthető nikkel-fém hidrid vagy lítium-ion akkumulátorok biztosítják, amelyek viszonylag drágák. Ez az autó árában is megmutatkozik, amely akár 50-80 százalékkal is magasabb lehet, mint egy hasonló kategóriájú hagyományos üzemű járműé. További költséget jelent, hogy akkumulátorának élettartama 3-5 év, tehát cserélni kell.

A jelenlegi e-modellek egy töltéssel átlagosan 100-200 kilométer megtételére képesek. Hátrányuk, hogy feltöltésük időigényes, a töltő típusától függően 1-8 óráig is eltarthat.

Az elektromos autók ma az egyik legnépszerűbb témának számítanak annak ellenére, hogy megítélésük meglehetősen ellentmondásos. A rendszer szíve az akkumulátor, ami viszonylag keveset fejlődött az elmúlt száz évben, legalábbis a belsőégésű motorokhoz képest mindenképpen.

Az előállításuk rendkívül drága, emellett nehezek és gyakran tűzveszélyesek is.

A nehézségek miatt számos gyártó hátrált már ki az elektromos autók fejlesztéséből, de olyan is van, aki már bevezetett modellje sorozatgyártását állította le a csekély érdeklődés miatt. Azok a vásárlók, akik végül mégis elektromos autó vásárlása mellett döntenek, sem mondhatók 100%-osan elégedettnek. Japánban egy felmérés szerint például minden harmadik tulajdonos megbánta, hogy ilyen járművet vásárolt.

A leglátványosabb sikereket a Tesla éri el, aki sportkocsikat megszégyenítő menetteljesítményekkel bíró, használható hatótávval rendelkező autókat gyárt. A cég az akkumulátorok előállítását is saját kezébe kívánja venni, de gőzerővel fejleszti a töltő-infrastruktúrát is. Néhány éven belül az Egyesült Államok, sőt Európa nagy részét is lefedik áramkútjaikkal. Nem csoda, hogy részvényeik egészen elképesztő szárnyalást mutatnak.

Az elektromos autók elterjedése egy hatalmas piac újraosztását jelentheti, így jelentős versenyelőnyre tehet szert, aki itt komoly pozícióba kerül. Ráadásul a környezet védelme szempontjából is kiválóan kommunikálható beruházás.

Nem véletlen, hogy a magyar állam is meglátja az ebben rejlő potenciált. A hirtelen felduzzadó hazai elektromos autópark a Paksi bővítés nyomán létrejövő esetleges túltermelés számára is hálás és atombiztos vásárlóréteg lehet.

 

Forrás: MTI, energiaoldal.hu