Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Az energiaárak emelésével fenyegetőzik Moszkva

2014-08-02

Az új Oroszország elleni uniós szankciók bejelentését követően az Európai Uniónak szállított energiahordozók árának emelésével fenyegetőzött az orosz Külügyminisztérium. Günther Oettinger szerint a szankciók után is a tervek szerint folytatódnak a gázszállítások.

 Az új, Oroszország ellen bejelentett uniós szankciók átgondolatlanok és veszélyesek, jelen formájukban azzal a következménnyel járnak, hogy elkerülhetetlen lesz az energiaárak emelkedése az Európai Unió tagállamaiban” – közölte a moszkvai külügyminisztérium az új brüsszeli gazdasági szankciók bejelentése után.

Az Európai Unió külügyminiszterei a múlt héten határoztak arról, hogy elő kell készíteni olyan büntetőintézkedéseket, amelyekkel korlátozható Oroszország hozzáférése a tőkepiacokhoz, a védelmi szektor termékeihez, valamint az úgynevezett kettős felhasználású termékekhez, amelyeket katonai, rendészeti és polgári célokra is lehet használni, továbbá az úgynevezett érzékeny termékekhez, beleértve az energiaszektorban használatos technológiákat is.

A védelmi célú termékek, jobbára fegyverek Oroszországba irányuló exportjának tilalma a megállapodást ismerők szerint kizárólag az új szerződésekre vonatkozik majd, így például nem érinti közvetlenül azt a már hatályos szerződést, melynek értelmében Franciaország két Mistral típusú hadihajót szállít Oroszországnak. Az energiaszektorban a szankciók a mélytengeri és sarkvidéki olajfúrásokhoz szükséges technológiákat érintik, a földgázkitermelést egyelőre nem. A pénzügyi szankciók egyelőre azt jelentik, hogy mostantól az Európai Unióban sem magánszemélyek, sem más, így bankok és vállalatok sem vásárolhatnak vagy adhatnak el orosz állami tulajdonban lévő vállalatok vagy fejlesztési bankok által kibocsátott új kötvényeket vagy részvényeket.

Nem állítja le Moszkva a szállítmányokat

Günther Oettinger uniós energiaügyi biztos szerint Oroszország a gazdasági érdekeltség miatt az új uniós szankciók bevezetése után is folytatja a földgázszállítást az EU-ba. Oroszország érdekelt az Európai Unió tagállamaiba irányuló földgázexportban, mert “kell a bevétel az államháztartásnak”, a földgázvezetékekbe pedig “milliárdokat ruháztak be”, és ezek a befektetések nem térülnek meg, ha “üresen állnak a vezetékek” – mondta az Európai Bizottság energiaügyekért felelős tagja csütörtökön az ARD német közszolgálati televíziónak.

A függőség kölcsönös, ezért (az oroszok) betartják a szállítási megállapodásokat” – emelte ki. Ugyanakkor az EU az orosz szállítások esetleges leállása okozta gázkieséssel is meg tud birkózni – tette hozzá a német konzervatív politikus. A földgáztározók töltöttsége “nagyon jó, sok napig kibírjuk import nélkül”, és elkészült az EU stratégiája arról, hogy a közösség miként állhat helyt az energiapiacon, “függetlenül attól, hogy mit tesz Oroszország” – mondta Günther Oettinger.

 

Forrás: 

energiainfo.hu