Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Bezárt a szolnoki napelemgyár

2015-04-28

Nem üzemel az Agulhas-Solar Kft. (A. Solar), a szolnoki napelemgyár tavaly november óta nem fizeti közüzemi és bérleti számláit sem – közölte az üzemnek helyet adó AC-DC Logisztikai Park Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója az MTI-vel.
 
Ferencz Gábor elmondta: az A. Solar Kft. 2015 február végén, minden előzetes tájékoztatás nélkül befejezte tevékenységét, az ajtókon a zárakat lecserélte, dolgozói azóta nem jelentek meg a telephelyen.
 
Az AC-DC Logisztikai Park Zrt. többszöri felszólítás után a csarnokbérleti és az irodabérleti szerződést felmondta, és április 3-án felszámolási kérelmet nyújtott be a Szolnoki Törvényszéknél az A. Solarral szemben. A napelemgyártó összesen több mint 25 millió forint ki nem fizetett bérleti és közüzemi számlát hagyott maga után.
 
Ferencz Gábor azt is elmondta, hogy a cég többszöri felszólítás ellenére sem költözött ki a csarnokból, emiatt nem tudják hasznosítani a helyiséget.
Szabóné Gulyás Márta, az A. Solar Kft. ügyvezetője az MTI-nek alaptalannak mondta a logisztikai park vezetőjének tájékoztatását, s azt ígérte, hogy a jövő hét elején részletes nyilatkozattal állnak a nyilvánosság elé.
 
 
A svájci technológiát alkalmazó napelemgyár 2011 nyarán alakult, majd ősszel kezdte meg a termelést a szolnoki logisztikai parkban. A cég 2012-ben még 64 embert alkalmazott és három műszakban termelt, 2014-re az akkor már egy műszakban foglalkoztatott alkalmazottak száma majdnem a felére csökkent.
 
A főként európai piacokra exportáló cég 2012-ben még 3 milliárd forint értékben termelt és 12 millió forint mérleg szerinti vesztesége volt, majd 2013-ban az 1 milliárd 519 millió forint nettó árbevétele mellett 452 millió forint veszteséget könyvelt el. A cég háromszor részesült európai uniós támogatásban: az összeszerelő üzem létesítésére 121 millió, technológia-fejlesztésre 282 millió, illetve 154,5 millió forintot kapott.
 
 
 
Forrás:
http://energiaoldal.hu/
MTI