Egymilliárd eurót spóroltak a fogyasztók
2016-11-23
Az európai villamosenergia-hálózatok összekapcsolása éves szinten már egymilliárd eurós megtakarítást hozott eddig az uniós fogyasztóknak, akik az egységes hálózat teljes kialakításával további 250 millió eurót tudnak majd megtakarítani évente – mondta Alberto Pototschnig, az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) igazgatója az MTI-nek.
Alberto Pototschnig abból az alkalomból járt Budapesten, hogy előadást tartott a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által a témában rendezett budapesti konferencián.
Alberto Pototschnig kifejtette: a hálózatok hatékonyabb összekapcsolásával az energiahordozókat el lehet juttatni azokról a helyekről, ahol olcsóbban állítják elő, oda, ahol drágább az előállításuk. Hozzátette: hasonlóak a célok a földgáz esetében is.
Az ACER igazgatója az európai energiapiaci integráció jelentős kihívásaként említette a piacok összekapcsolását segítő, még hiányzó infrastruktúra kiépítését. Elmondta: az ACER az Európai Unió gáz- és árampiacának liberalizálását előíró harmadik energiacsomag keretében alakult 2009-ben. Az ügynökség elősegíti az egységes európai gáz- és villamosenergia-piac megfelelő működését, illetve segítséget nyújt a tagállamok szabályozó hatóságainak uniós szintű feladataik ellátásában, és szükség esetén munkájuk koordinálásában.
Az igazgató kiemelte, hogy az ügynökségnek fontos szerepe van az európai nagykereskedelmi energiapiacok működésének nyomon követésében, a piaci visszaélések feltárása és megakadályozása érdekében. Alberto Pototschnig hangsúlyozta: a harmadik energiacsomag alapján kialakított, minden tagországban kötelező erejű, közvetlenül alkalmazandó jogszabályok (network code) egy kivételével már elkészültek, véglegesítették és elfogadták azokat. Az utolsót várhatóan a jövő év első felében fogadják majd el – közölte.
A szakember kitért arra is: a fogyasztóvédelem nemzeti ügy, ugyanakkor az ACER figyelemmel kíséri, hogy az egyes országokban hogyan biztosítják a fogyasztói jogok betartását, és az ügynökség igyekszik megosztani a tagállamokkal a legjobb gyakorlatokat.
Forrás: