Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Elektromos repülő a NASA-tól

2016-06-24

Összesen tizennégy elektromos propellermotor fogja hajtani az amerikai űrkutatási hivatal kísérleti elektromos repülőgépét, amely 2017-ben indul próbaútjára.


Az X-57 névre keresztelt, Maxwell becenevű repülőgépet Charles Bolden, a NASA ügyvezető igazgatója mutatta be pénteken az Aviation 2016 washingtoni légiközlekedési fórumon és kiállításon.Bolden "a légiközlekedés új korszakához vezető első lépésnek" nevezte a kísérleti repülőgépet, amelynek mérete megegyezik egy négyüléses kisrepülőgép nagyságával. Az X-57-nek egy különlegesen tervezett szárnya van, amelyen a 12 kisebb és két nagyobb propellermotort elhelyezték.

A NASA kutatói a repülőgéppel azt akarják bemutatni, hogy az elektromos meghajtással a repülőgépek csöndesebbek, jóval hatékonyabbak és igen környezetbarátok.A NASA kísérleti programjába öt másik szállítógép nagyságú X-repülőgépet is terveznek.Valamennyivel azt akarják bizonyítani, hogy a fejlett technológiákkal csökkenthető az üzemanyag-használat, a károsanyag-kibocsátás és a zaj, valamint a működési költségek, ami felgyorsíthatja ezen gépek bevezetését a piacra. Az elektromos meghajtással kiküszöbölhető az is, hogy a repülőgépeknek nagy magasságokban kelljen haladni.

 

Forrás:

www.villanyszaklap.hu