Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Elhunyt Dr. Schanda János a világítástechnika egyik legnagyobb alakja

2015-04-30

Dr. Schanda János  a színtannak, a színmérésnek nemcsak hazai szinten, de nemzetközileg is legnagyobb alakja volt, emellett foglalkozott az elektrolumineszcencia kérdéseivel is, hiszen ebből írta nagydoktori disszertációját. Ez a dolgozat szorosan kapcsolódott a világítódiódák (LED) általános világítási alkalmazásának lehetővé tételéhez, így nem véletlen, hogy napjainkban a LED kutatásban is kiemelkedő szerepe volt.
 
Utolsó, talán legismertebb és szívének nagyon kedves munkája a Sixtus-kápolna világítási rendszerének megújításában való részvétel volt. Habár a mű elkészült, sajnos egészségi állapota már nem engedte meg, hogy meg is tekinthesse azt.
 
Életének 83. évében elhunyt Dr. Schanda János, aki a színtannak, a színmérésnek nemcsak hazai szinten, hanem nemzetközileg is legnagyobb alakja volt.
 
Dr. Schanda János professzor emeritus 1932. május 16-án született Budapesten. Tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen folytatta. Fizikusi diplomája megszerzése után (1955) a Mérésügyi Hivatalban optikai mérésekkel kezdett foglalkozni. Kiváló nyelvtudása segítségével hamarosan bekapcsolódott a nemzetközi tudományos életbe is. Így kapta a felkérést a megalakuló Műszaki Fizikai Kutató Intézet Optikai kutató részlegének megalakítására. 1958-tól 1986-ig dolgozott az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetben, utóbb, az Optikai Elektrotechnikai Főosztály vezetője lett.Legismertebb munkája ebből az időszakból a „Schanda-gráf” megalkotása, azaz az akkori legnagyobb hazai lámpatest gyár az EKA részére készített goniofotometer volt.

1996-tól a Pannon Egyetem jogelődjénél megalapította és szervezte az optikai laboratóriumot és a világítástechnika oktatását. Mára Magyarország legjobban felszerelt és nemzetközileg is elismert kutató bázisává nőtte ki magát ez a laboratórium, amelynek munkájában haláláig aktívan részt vett.
A VEAB Fény- és Színtani Munkabizottságának elnöke volt 2002-től. A Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság (CIE) több műszaki bizottságában tevékenykedett. 2011-ig a CIE alelnöke volt, aki a tudományos-technikai bizottságok munkájáért volt felelős. Tagja volt több nemzetközi műszaki tudományos társaságnak, így pl.: az Amerikai Optikai társaságnak, a Képfeldolgozás tudományos és technikai Társaságának, az AIC (International Colour Association) alelnöke volt. Több nemzetközi tudományos folyóirat szerkesztőségének, tanácsadó testületének volt tagja, rendszeres referálója a cikkeknek.
 

Schanda professzor úr Franz Hengstberger (CIE) társaságában Dél-Afrikában, 2011-ben a De Boer-aranytű átvételekor.
 
Nemzetközi munkásságát a CIE az egyik legnagyobb kitüntetésével, a De Boer-aranytűvel (2011), a The Colour Group Great Britain pedig Newton medállal tüntette ki 2010-ben.

Hazai szakmai elismerései: Eötvös Lóránd Fizikai Társulat Selényi díj, MTA kiváló feltaláló ezüst és arany fokozat, Munka érdemrend ezüst fokozat, MEE Zipernovsky díj (1983) szakmánk legnagyobb elismerését a MEE Urbanek díjat 1986-ban vehette át, 2007-ben pedig a MEE Elektrotechnikai Nagydíjat. A „Magyar Világítástechnikáért Gergely – Sziráki” díjat 2006-ban kapta meg. Állami kitüntetése a 2014-ben kapott Magyar Köztársasági Érdemrend Ezüst fokozat (polgári tagozat) kitüntetés volt.

A hazai világítástechnikus-társadalom jelentős részének mestere volt a szó legjobb értelmében. Munkásságát több száz szakcikk, több tucat egyetemi jegyzet, könyv jelenti nemcsak idehaza, hanem nemzetközileg is.
 
 
 
Forrás:
http://villanyszaklap.hu