Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Hulladékból termelne energiát a kormány

2014-06-06

A kormány fontosnak tartja a felelős hulladékgazdálkodást, a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztését, valamint a hulladékok energetikai hasznosítását – mondta Hizó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár A hulladékgazdálkodás globális tendenciái című konferencián 2014. június 4-én, Budapesten.

A Budapesti Erőmű Zrt. által szervezett tanácskozáson a helyettes államtitkár a hazai épületenergetikai és távhőszolgáltatási helyzetkép felvázolását követően elmondta, megújuló energia tekintetében az ország természeti adottságai elsősorban fűtési hőenergia előállítására ideálisak. Ezért a távhőszektornak az alternatív energiák közül főként a hulladékok energetikai célú hasznosítása, a biomassza és a geotermikus erőforrások által nyújtott lehetőségekre érdemes koncentrálnia.

A távhőszolgáltatás a hazai népesség 15 százalékát, mintegy másfél millió főt érint. Ha csak azokban a városokban sikerülne a távhőszolgáltatást mindenki számára elérhetővé tenni, ahol már léteznek kiépített távhőrendszerek, akkor hozzávetőlegesen 5 millió ember részesülhetne távhőszolgáltatásban és a rezsidíjak további mérséklésére is lehetőség nyílna – mondta Hizó Ferenc.

Az energiahatékonysági támogatások hazai történetében egyedülálló módon most egyszerre adott a megalapozott szakmai háttér, a tervezhető, nagy léptékű forrás biztosítása és a kiterjedt pályázati tapasztalat egy széles körű – a lakossági épületállomány teljes vertikumát lefedő – épületenergetikai programsorozat elindításához.

 

Forrás:

http://energiaoldal.hu/

kormany.hu/Nemzeti Fejlesztési Minisztérium