Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Ismerkedj meg 2017 fürdőszoba trendjeivel!

2017-02-07

 

A 2017-es év a dizájnerek szerint abszolút a “Vissza a természetbe!” jelszó jegyében telik majd, ha a fürdőszoba trendeket vesszük górcső alá. A földszínek és természetes, organikus anyagok hódítanak majd a lakás ezen részén – de nézzük is meg részletesebben, hogy mit várhatunk a trend-előrejelzések szerint!

 

Egység és játékosság

Tavaly is és most is hódítanak majd a mintás, színes csempék, illetve az egzotikusabb tájakat idéző változatok. Újdonság e téren, hogy a dizájnerek azt javasolják: próbáld ki azt, hogy a padlón és a falakon is ugyanazt a csempét használod egységesen! Szerintünk nagyon jól néz ki!

 

Egy kis élet

Vigyél be minél több zöldet a fürdőbe is! Az élőfalak egyre inkább elterjednek nálunk is, de ha ez neked túl sok lenne, akkor elég egy-két cserepes növényt elhelyezni a lakás vizes helyiségében – mondjuk olyat, ami szereti a párás, melegebb levegőt.

 

Természetes anyagok és szokatlan felületek 

A fafelületek szép lassan bekúsztak a fürdőszobába is, pedig itt sokáig el sem tudtuk volna képzelni őket. A csempét felváltva (vagy azzal kombinálva) a zuhanyzóban, vagy akár a teljes padló felületén is visszaköszönhet ez a burkolat, ezzel még inkább behozva a természetességet az otthonokba.

 

Ne félj a feketétől!

A fürdőszobákban ez egy kevésbé kedvelt szín – de mindez megváltozik 2017-ben! A fekete és a sötétebb árnyalatok használata ugyanis nagyon trendi lesz az új évben, különösen fényes felületekkel, illetve arannyal, ezüsttel, rosegolddal, és persze a jó, öreg fehérrel kombinálva.

 

Forrás:
www.otthonokesmegoldasok.hu