Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Kecskeméten is sötétségre panaszkodnak a lámpacsere után

2016-02-22

Nem adnak elég fényt az új LED-lámpák, és túl későn kapcsolják fel este a közvilágítást Kecskeméten. A helyiek a rossz látási viszonyok miatt balesetveszélyre is panaszkodnak – írja a Népszava a baon.hu alapján. A Bács-Kiskun megyei városban az egykor Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Zrt. korszerűsítette a közvilágítást. Dunaújvároson ugyancsak panaszkodnak az új közvilágításra.
 

A dunaújvárosi önkormányzat 2014 decemberében írt ki közbeszerzési eljárást a város közvilágításának korszerűsítésére. A 238 millió forintos megbízást egy budapesti cég nyerte, amelynek fő tevékenysége a mai napig piac- és közvéleménykutatás. A közvilágításhoz kapcsolódó tevékenységeket a közbeszerzés kiírása előtt alig három hónappal vették fel, de már azután, hogy az önkormányzat megkapta az uniós támogatást a korszerűsítéshez. A társaságról és vezetőjéről az Index írt korábban.

Az úgynevezett indukciós lámpákra sok a panasz. A helyiek azt mondják: esténként sötétebb van Dunaújvárosban, mint korábban. Szerintük folyamatos a balesetveszély, az elmúlt hetekben több gyalogost is a zebrán gázoltak el a városban.

A Népszava illetve a baon.hu szerint Kecskeméten is hasonló gondok vannak a közvilágítással. Az új LED-es közterületi lámpák nem adnak elég fényt, ráadásul túl későn kapcsolják fel azokat – hangzott el a városi közgyűlés múlt heti ülésén.

Az ügyben egy LMP-s és egy MSZP-s képviselő nyújtott be indítványt. Ebben azt írták, hogy a 2014-ben átadott lámpákra folyamatosan panaszkodnak a helyiek.

Kecskeméten uniós forrás felhasználásával, csaknem egymilliárd forintból korszerűsítették a közvilágítást. A közbeszerzést az Elios Zrt. nyerte, amely annak idején Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségében volt – emlékeztetnek a lapok.

 

Forrás:

www.hvg.hu