Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Lecserélték a hangot és a táblákat a Keletiben

2014-06-13

A régi, lapozós táblákat LED monitorok váltották fel, valamint a hangos utastájékoztatás is megújult. Innentől kezdve férfi helyett női hang mondja be, mennyit késik a vonat.
 
Teljesen megújult a Keleti pályaudvar vizuális és hangos utastájékoztatási rendszere -  közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a Privátbankárral.
 
 
A közleményben mint írják, az állomásra korszerű, új audiovizuális gépi vezérlőberendezést telepítettek, amelyben (az élőszavas tájékoztatás mellett) a standard hanganyag előállítása úgynevezett TTS (Text To Speech) rendszerre épül. Ezentúl beszédszintetizátor által működtetett, női hang alapú rendszer tájékoztatja az utasokat. Ehhez új hangtechnikát is kialakítottak: lecserélték a régi hangszórókat.
 
Új kijelzők
A Keleti vágányainak végén lévő, 1997-ben telepített táblákat korszerű kijelzők váltották fel. Ezek egyebek közt az adott vágányról induló vonatok összeállításáról, későbbiekben pedig még az egyes kocsik elhelyezkedéséről is tájékoztatást adnak majd, valamint a hangos utastájékoztatás részletes szövegét írásban is megjelenítik.
 
 
Máshol is megújul az utastájékoztatás
Kelenföld állomáson az M4 metróval érkező utasok tájékoztatására az új aluljáróban elektronikus vizuális utastájékoztatási rendszert alakítottak ki. Következő lépésként a Budapest-Nyugati pályaudvaron már megkezdődött, valamint Debrecenben és Füzesabonyban indul hamarosan a komplex utastájékoztatási fejlesztés - írja a MÁV.
 
 
 
Forrás:
 
http://privatbankar.hu/