Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Leszámol az EU az áramzabáló kávéfőzőkkel is

2014-04-21

„Ezek az uniós idióták még a kávéfőzőt is szabályozni akarják” – írta a napokban a német Volkszorn.Blog.de internetes hírportál.

Így fogadta a portál az Európai Tanács döntését, amely szerint az EU országaiban betiltják az áramfaló kávéfőzők gyártását és eladását. A hivatalnokok ezt a döntést a túlzott energiafogyasztás elleni harccal magyarázzák.

„Az állandó szabályozási kényszer az európai politikusoknál határtalan – írja a már említett portál. Okosabb lenne kikapcsolni náluk magát az elektromos energiát, hogy nem tudják ráerőltetni az őrült ötleteiket Európára”.

A cikk írójának nyílt felháborodása a többi európai sajtóval egyetemben érthető. Ezt nem elsősorban a kávé szeretete váltotta ki, mint inkább a hatalmas burjánzó bürokrácia az európai döntéshozó szervekben. A több millió európai még nem felejtette el a felháborodást, amelyet korábban szintén az Európai Bizottság kezdeményezései okoztak, amelyek szerint a zuhanyra olyan véget kell szerelni, amelyek csökkentik a vízfogyasztást vagy a csökkentett fogyasztású porszívót. Mindezt az elektromos áram megtakarítása miatt.

Szarkasztikus és gúnyos megjegyzések árasztották el az európai sajtót ezzel kapcsolatban. Az ismert osztrák publicista és politológus, Andreas Uterberger a bécsi EU-Infothek internetportálon a brüsszeli bürokráciát „európai szuperszabályzóknak” nevezte. Felsorolva az EU bürokratikus rendszereit és azok kezdeményezéseit, Uterberger így összegzett:

„Szabályozás, kényszerítés, előírás, szabványosítás – lehetne folytatni a haszontalan, sőt, káros döntések sorozatát”.

Az elmúlt hónapokban rákapva a dolog ízére, az EU vezetői az „elrendezésre” is rátaláltak, ha ez a szó ráillik az ukrán válságra. Ugyanakkor ennek a megvalósításakor használt kettős mérce teljes mértékben elásta az EU bürokratikus rendszereinek a tekintélyét. Ma viszont már új szankciók bevezetéséről beszélnek Oroszországgal szemben, akit a legfőbb bűnösnek kiáltanak ki az ukrajnai eseményekkel kapcsolatosan.

Nem túl hízelgően nyilatkozott az Európai Parlamentről a német szakértő és publicista, Andreas Wehr:

Az EU elveszítette legitimitását. A válság megmutatta, hogy az EU nem a nemzetek egy nagy családja, amely lehetőséget ad minden tagjának a fejlődésre és a felvirágzásra. Végérvényesen egyértelművé vált, hogy a jelenlegi társadalmi és politikai rend feltételei mellett az államok egyenletes fejlődése lehetetlen.

 

 

forrás: 

hungarian.ruvr.ru

http://energiaoldal.hu/