Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Magyar siker az európai energiahatékonysági versenyben

2015-06-28

A Virtuális Erőmű Programot (VIP) 153 energiahatékonysági program közül a legjobb három közé választották az Európai Bizottság által szervezett Európai Fenntartható Energia Héten. Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, a hír bejelentésekor hangsúlyozta, ez jelentős nemzetközi elismerés nemcsak a programnak, hanem az országnak is.
 
Az államtitkár elmondta, a 2011-ben indított program elsősorban a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) nyújt tanácsadást, technikai segítséget ahhoz, hogy környezettudatosabban és versenyképesebben működhessenek.
 
Hozzátette, az ilyen kezdeményezéseket a kormány és a szaktárca is kiemelkedő jelentőségűnek tartja. Az uniós tagállamoknak 2020-ig meghatározott mennyiségű energiát kell megtakarítaniuk energiahatékonysági programok révén, ami nehéz feladat, tekintve, hogy Magyarország az ipar hozzájárulását a GDP-hez 2020-ig a jelenlegi 22-23 százalékról 30 százalékra kívánja emelni.
 
Ezt úgy kell megvalósítani, hogy közben Magyarország fosszilis energiafelhasználása ne bővüljön jelentős mértékben – mondta. Ehhez mind az iparban, mind a szolgáltatási szektorban az energiahatékonyság jelentős javulását kell elérni. Erre az egyik lehetőség az, hogy a magyar vállalkozások az uniós és hazai támogatások segítségével energiahatékonysági beruházásokat hajtanak végre. Hozzátete, lesznek olyan európai uniós források, amelyeket kifejezetten erre a célra lehet majd felhasználni.
 
 
Az államtitkár szerint azonban csupán pénzügyi támogatással nem érhető el a kitűzött energiahatékonysági cél, alternatív szakpolitikai intézkedésekre is szükség lesz. A lehetséges megoldásokat – ezek egyike az adókedvezmény nyújtása – most vizsgálják. A GINOP pályázatain belül biztosan lesz olyan mentorálási program, amelynek keretében a vállalkozásoknak tanácsokat adnak az energiahatékony megoldások választásához, illetve ahhoz, hogyan használják ki a megújuló energia lehetőségét.
 
Beszélt arról is, a szaktárcánál gondolkodnak azon is, hogyan lehetne a távhőellátás hatékonyságát javítani. A kormány által szerdán elfogadott Jedlik Ányos tervtől – ez egy elektromobilitási program – elsősorban a közúti közlekedésben jelentős fosszilis energiamegtakarítást és -hatékonyságjavulást várnak.
 
Fürjes Balázs, a VIP-et üzemeltető Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: jelenleg az újonnan csatlakozott államok közül a magyar cégeknek juttatott közvetlen brüsszeli források aránya kisebb annál, mint amennyi az ország nagysága, népessége, gazdasági ereje alapján lehetne. Az alulreprezentáltság legfontosabb oka szerinte a bizalom hiánya, ami miatt kétszer olyan jól kell teljesíteni, a másik, hogy egy innovatív ötletnél azt is bizonyítani kell, hogy fenntarható módon lehet működtetni, más országok is át tudják venni.
 
A VIP az ügyvezető szerint kifejezetten azért tetszett a Bizottságnak, mert egy olyan módszert sikerült kidolgozni, amelyből a többi ország tanulhat. A díjátadás után nagyvállalatok, nemzetközi energiaügynökségek érdeklődtek az együttműködési lehetőségekről – mondta. Hangsúlyozta: a nemzetközi szinten való megmérettetés kitörési lehetőséget jelent a kkv-knak, segít abban, hogy közvetlen brüsszeli forrásokhoz jussanak, elnyerjék a figyelmet és bizalmat, aminek révén be tudnak kapcsolódni a nemzetközi együttműködésekbe, tovább tudnak fejlődni és exportbevételekhez jutni.
 
Fürjes Balázs az MTI-nek elmondta: a VIP-hez eddig kétezer vállalat csatlakozott. A jelenlegi energiamegtakarítás 6 megawatt, amely az év végére 25 megawattra nő, 2020-ig pedig egy 200 megawattos erőművet szeretnének kiváltani.
 
 
 
Forrás:
http://energiaoldal.hu/