Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Már nem nyomoznak Tiborczék lámpái ügyében

2016-06-08

A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az Elios Innovatív Zrt. LED-lámpás beruházásai miatt tavaly év elején indított nyomozást. A feljelentők a napokban kapták kézhez a nyomozás elutasításáról szóló határozatot és az indoklást – írja a Direkt36.
 
Az oknyomozó portál tavaly több cikket is közölt azokról a közvilágítási pályázatokról, amelyeket az Elios Zrt. nyert el. Beszámoltak például arról, hogy a társaság ugyanazokat a lámpákat jóval drágábban szerelte fel Keszthelyen, mint máshol. A cikk nyomán a Párbeszéd Magyarországért Párt feljelentést tett csalás gyanúja miatt, a rendőrség pedig nyomozni kezdett – emlékeztetnek az előzményekkel kapcsolatban.
 
A rendőrség a május 25-i elutasító határozatában azt írja, hogy “a feljelentett magatartás sem csalásként, sem egyéb bűncselekményként nem minősülhet”.
 
Az indoklás szerint az, hogy az Elios mint profitorientált gazdasági szereplő az egyik beruházásnál drágábban ad valamit, mint a másik beruházásnál “büntetőjogilag nem értékelhető”. Azt írják, hogy a szabad piaci verseny körülményei között “az alkufolyamat során a megrendelő az árak leszorításában, a vállalkozó pedig értelemszerűen profitjának maximalizálásában érdekelt”. Az árkülönbség önmagában nem értékelhető jogtalan haszonszerzésként, és nem is tévesztettek meg vele senkit.
 
A rendőrség először még tavaly év elején kezdett nyomozni az Elios ügyei után. Az akkor még Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a résztulajdonában lévő cég közvilágítás-korszerűsítési beruházásai miatt Schiffer András, az LMP társelnöke tett először feljelentést 2014 decemberében. A feljelentés alapja azÁtlátszó cikke volt, amelyben arról írtak, hogy az Elios több olyan városban is nyert, ahol a Sistrade Kft. készítette elő a beruházást. A Sistrade tulajdonosa 2014 elejéig tulajdonos volt az Eliosban is, így az első közbeszerzések idején a beruházást előkészítő és a beruházást elnyerő cégben is érdekelt volt.
 
A nyomozást ezért “versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntett és más bűncselekmény” elkövetésének gyanúja miatt indították el. Schiffer feljelentése alapján négy város, Hévíz, Kalocsa, Mezőhegyes és Szekszárd közbeszerzéseit vizsgálták. A rendőrség a nyomozást megszüntető határozatban azt írja, hogy versenyt korlátozó megállapodás, vagyis kartellezés olyan vállalkozások között jöhet létre, amelyek versenytársai egymásnak.
 
Ebben az esetben azonban nem erről volt szó, mert a Sistrade és az Elios a lámpacsere különböző szakaszaiba kapcsolódtak be, így egymásnak nem voltak versenytársai. Az indoklás szerint ez “vertikális kartell”, ami “az idézett törvényi tényállásba nem illeszthető”, azaz nem bűncselekmény.
 
A rendőrség megjegyzi, hogy “ez adott esetben más bűncselekmény – a körülményektől függően – hivatali visszaélés, hűtlen kezelés stb. gyanúját vetheti fel”. A nyomozás során azonban más bűncselekmény vagy bűntett gyanúját sem látták megalapozottnak.
 
A közel másfél évig tartó vizsgálat során egyetlen apró részletet találtak, amely bűncselekmény gyanúját veti fel. A szekszárdi önkormányzat egyik, a közbeszerzési eljárás lebonyolítására kötött szerződése miatt hűtlen kezelés vétség elkövetésének gyanúja merült fel. Ezt az eljárást elkülönítették és folytatják a nyomozást, minden másról megállapították, hogy nem bűncselekmény, ezért a nyomozást megszüntették – emlékeztet az oknyomozó portál.
 
 
Forrás:
www.hvg.hu