Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

NGM: stratégiai cél a minél olcsóbb energia

2014-03-09

 

A 2030-ig szóló Nemzeti Energiastratégia alapján a közlekedésben, az áramtermelésben és az építésgazdaságban kapnának a jelenleginél jóval nagyobb részarányt a megújuló energiaforrások.

Rengeteg a felújításra szoruló ingatlan

A magyarországi épületállomány 60 százaléka 1980 előtt épült, ezeknek nagy része energetikai szempontból elavult és felújításra szorul. Ez egyben nagy lehetőséget is jelent a hazai építőipar, a kivitelezők, tervezők és építőanyag-gyártók számára – hívta fel a figyelmet Lenner Áron Márk. A kormányzat szerepe ebben, hogy olyan konstrukciókat, programokat kínáljon a tulajdonosoknak és a vállalkozóknak, amelyekkel érdemes belefogni a felújításokba.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára közölte: véglegesítés alatt van az épületenergetikai stratégia. Ez határozza majd meg, hogy az épületállomány melyik részét és milyen módon kell felújítani ahhoz, hogy Magyarország elérje a tervezett energia-megtakarításokat.

Ebben vannak a legjobb adottságok

Hizó Ferenc elmondta azt is, hogy a tervek szerint még idén az Országgyűlés elé terjesztik a megújuló energiáról és energiahatékonyságról szóló törvényjavaslatot. Szerinte érdemes a megújulókon alapuló hőtermelésre figyelni, mert ezen a területen vannak a legjobb adottságok.

A távfűtési rendszer 81 százalékban földgázalapú, ha a következő években uniós támogatásokkal sikerül tovább növelni a megújuló energia arányát, az szintén lehetőséget ad a további díjcsökkentésekre – tette hozzá az NFM helyettes államtitkára.

 

Forrás:

http://fn.hir24.hu/