"Okos" év elé nézünk
2014-01-26A 2014-es, globális trendeken alapuló, legfrissebb TMT (technológiai, média és telekommunikációs) előrejelzéséből kiderül, az okostelefonok, tabletek, PC-k, TV készülékek és játékkonzolok forgalma az idén 750 milliárd dollárnál is nagyobb lehet világszerte, ami majdnem duplája a 2007-es forgalomnak.
Szép Péter, a Deloitte Zrt. üzletviteli tanácsadás üzletágának partnere a közlemény szerint kiemelte: a vásárlói igények az előrejelzés szerint 2014-ben 3 milliárd dolláros piacot teremtenek a testen hordható okos eszközöknek, például a szemüvegeknek.
A Deloitte szerint a testen viselhető okos eszközök piacán a legnagyobb bevételt az okosszemüvegek hozhatják 2014-ben, amelyekből 4 millió darabot értékesíthetnek idén, ám 2016-ra 10 millió, 2020-ra pedig 100 millió darabra nőhet a forgalmuk. Idén még elsősorban magánszemélyek fogják keresni, az üzleti használatuk később válhat majd uralkodóvá. Elemzői becslések szerint 2017-re akár 1 milliárd dolláros éves megtakarítást érhetnek el majd a cégek az alkalmazásukkal. Okosórákból 2 millió darab kelhet el az idén, forgalmuk hosszabb távon is kisebb lesz az okosszemüvegénél, amelyekhez képest fő hátrányuk, hogy nem a látótérben helyezik el az információkat. A sportrajongók és az életmódváltást fontolgatók körében népszerűek lesznek az okos fitness pántok, amelyekből szintén közel 4 millió darab fogyhat az idén, ám használatuk középtávon sem válik általánossá. Elterjedésüknek gátat szab, hogy számos funkciójuk okostelefon alkalmazásokkal is pótolható.
Ugyanakkor az egyik legnagyobb növekedés az okostelefonok forgalmában lesz tapasztalható az idén is: forgalmuk 12 százalékkal nőhet a Deloitte előrejelzése szerint az előző évhez képest, amivel a forgalmuk 375 milliárd dollárra emelkedik. A következő 5 évben az értékesítés nagyobb része a fejlődő országokban történik majd, és az 55 év feletti korosztályban terjed el a használatuk - olvasható a közleményben.
A felmérés szerint a tabletek forgalma az idén a várakozások szerint meghaladja a 100 milliárd dollárt, miközben csökkennek az átlagos eladási árak.
A Deloitte szerint az úgynevezett "okos nappali" eszközök - például tabletek, PC-k, TV készülékek - eladása a következő években is növekszik majd, de várhatóan az elmúlt 10 évben tapasztaltnál kisebb ütemben. A növekedés sem minden termékkategóriát érint: a PC-k piacán 4 százalékos csökkenés várható a becslések szerint a tavalyi 12 százalékos visszaesés után. A TV készülékek piaca is szűkült, ami elsősorban az ár lassú csökkenésében mutatkozik meg: a vevőket a 3D technológia, hang, vagy mozdulatvezérlés nem ösztönzi arra, hogy drágában, vagy gyakrabban cseréljék le készülékeiket - mutat rá a Deloitte.
A kutatás szerint a tömeges nyílt online kurzusokon (MOOC - Massive Open Online Course) idén 10 millióan regisztrálhatnak, ami duplája a 2012-es jelentkezéseknek, azonban az összes lezárt képzésen belüli aránya még mindig csak 0,2 százalékot tehet ki. Világszerte 100 millió eVizitre kerülhet majd sor az idén, ami potenciálisan több mint 5 milliárd dolláros megtakarítást jelenthet a személyes orvosi vizit költségeihez képest, illetve 400 százalékos növekedést a 2012-es adatokkal összehasonlítva.
2014 végére világszerte 50 millió háztartás kettő vagy több különálló TV-előfizetéssel fog rendelkezni, ami várhatóan körülbelül 5 milliárd dolláros árbevétel-többletet generál. Az érintett háztartások az elsődleges - szatellit, kábel, vagy IPTV - előfizetés mellett SVOD (Subscription Video On Demand) szolgáltatást is igénybe vesznek.
A prémium sportközvetítési jogokból származó bevétel 2,9 milliárd dollárral 24,2 milliárd dollárra fog nőni, ami 2013-hoz képest 14 százalékos növekedés. A jogdíjak növekedését a fontosabb európai nemzeti futballbajnokságokkal és észak-amerikai bajnokságokkal kötött új megállapodások idézik elő.
Idén a mobiltelefonon elérhető chatszolgáltatásokon keresztül több mint kétszer akkora adatforgalom fog megvalósulni a Deloitte előrejelzése szerint, mint SMS-en keresztül: miközben napi 50 milliárd chat-üzenetet küldenek, SMS-ből 21 milliárdot. Ennek ellenére az SMS-ek az idén még mindig 100 milliárd dollár árbevételt fognak generálni, ami nagyjából ötvenszerese a chatszolgáltatások teljes bevételének - olvasható a Deloitte előrejelzésében.
Forrás: