Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Tenderre, magyar!

2013-12-10

Magyarország hagyományosan legnagyobb kereskedelmi és befektető partnere Németország. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara tájékoztatása szerint kivitelünk 25%-a ezen a piacon talál vevőre. A 2012-es évben 20 013 millió euró értékű export valósult meg ebben a relációban.

A magyar termékek a közbeszerzéseken is sikeresen méretik meg magukat, ahogy erről Nagy Zsolt, a Hungarolux Light Kft. ügyvezetője is nyilatkozott az OGH Hírügynökségnek. Elmondása szerint a tendereken a kétborítékos rendszer az általános: az első borítékban a műszaki tartalomra kell ajánlatot adni, és ha ez megfelelt, csak akkor nyitják ki az árajánlatot tartalmazó második borítékot. Ha tehát a műszaki tartalom nem felelt meg a kiírásnak, akkor már lényegtelen az árelőny.

A világítástechnikai szakember beszámolója szerint Németországban példásan precízen születnek meg a kiírások. Szakértők határozzák meg, pontosan mire van szükség, akik azt is pontosan tudják, milyen műszaki dokumentációt kell elvárni egy pályázótól. Amikor a magyar fejlesztésű LED-es ipari és közvilágítási rendszerrel pályáztak, örömmel tapasztalta, hogy alapvetően senkit sem zártak ki a versenyből azért, mert a terméke más megoldást alkalmazva teljesítette a kívánt műszaki paramétereket.

"A probléma akkor kezdődik, ha egy piaci szereplő erőfölénye már oda is kiterjed, hogy az ő egyedi fejlesztésű műszaki megoldását a pályázat kiírója alapértelmezetten beépíti az ajánlatkérésbe. Ilyenkor a többi piaci szereplő vagy kiesik a versenyeztetésből, vagy a termékfejlesztésük kénytelen a kényszerűen 'kijelölt' irányba fordulni" - hívja fel a figyelmet Nagy Zsolt, aki hozzátette: "Mi is találkoztunk már olyan helyzettel, amikor is egy domináns piaci szereplő termékfejlesztése vált etalonná egy tenderkiírásban. Kettős műanyag szigetelésű tápegységet vártak el az indulóktól (annak ellenére, hogy ha kettős műanyag szigetelésű műanyagburkolatba vannak a tápegységek, az egyértelműen rövidebb élettartamot vetít előre). A magyar fejlesztésű termékben közvetlen fémes kapcsolat van a tápegység háza és a lámpatest között, amely a megfelelő hűtést garantálja. Most éppen olyan műanyag után kutatunk, amely legalább olyan jó hővezető tulajdonsággal rendelkezik, mint a fémház, és a minőségbiztosítási intézet kiadja rá a 2-es érintésvédelmi osztályzatot. Ennek a megoldásnak pedig igazából utoljára akkor volt még értelme, amikor a tápegységek első és hátsó fele is rázott, és 230V kimenőfeszültség volt jelen. Most már azonban gyengeáram megy ki, és a tápegységnek egyetlen egy olyan része sincs, ahonnan 230 V érintkezhetne a lámpával".

A magyar fejlesztésű LED-es ipari és közvilágítási rendszer tenderrészvétele kapcsán kulcsfontosságú volt a garanciavállalás kérdése is, emiatt praktikusan egy német céggel létrehozott vegyesvállalat képviselte a magyar terméket. Erősen meg kellett küzdeni a távol-keleti termékekkel is, amelyek a megrendelői oldal éberségét az alacsony árakkal kívánják áttörni. Ezeknél azonban komoly minőségi és garanciális aggályok merültek fel. Nem ritka, hogy a távol-keleti gyártású világítótestekben 3 hónap múlva már akár 20% fényerőcsökkenés tapasztalható, márpedig a lumen (azaz a látható fény) mennyiségének a csökkenése hatványozottan hat ki a megvilágított felületre. A 10% fényerőcsökkenés a világítótestben egy megvilágított asztal felületén már akár 30%-os fényveszteséget jelenthet. A Hungarolux Light termékeiben található Cree Ledek teljesítménye ezzel szemben 10%-kal emelkedett egy hónap után. "A LED-ek 'beégtek', így hívják a szakemberek maguk közt ezt a jelenséget. Ezt a tulajdonságot más világítótesteknél laboratóriumi és üzemi körülmények között nem tudták eddig megfigyelni. A USA-ban gyártott Cree Ledekre viszont alapvetően jellemző, hogy 800-1000 üzemóra után a 10%-kal növekszik a fényerő" - mutatott rá Nagy Zsolt az általuk használt LED-ek speciális tulajdonságára.

Arra a kérdésre, hogy hol tart a magyar fejlesztésű LED-es világítástechnikai rendszer a német piacért folytatott versenyben, Nagy Zsolt úgy nyilatkozott az OGH Hírügynökségnek, hogy jelenleg már több ezer darabos megrendelésállományt szolgálnak ki, 6 hetente 200 db közvilágítási lámpa kerül kiszállításra Németországba. A PearlLight közvilágítási termék abszolút versenyképesnek bizonyult, és komoly konkurenciája a Philipsnek, az Osramnak és a Schrédernek. Már több közbeszerzésben is megnyerték a versenyt a nagy márkákkal szemben, és folyamatosan meghívásokat kapnak német állami tenderekre, ahol a német sajátosságok - elsősorban a garanciavállalás kérdése - miatt a magyar cég közvetlenül nem, csak a német partnercégük, a LIS Gmbh (Ledlighting Industrial Systems) vehet részt.

Érdemes tehát a hazai vállalkozásoknak, termékeknek megméretni magukat a nemzetközi porondon és a közbeszerzéseken is, derül ki a 100%-ban magyar KKV tapasztalataiból. Magyarország hagyományosan legnagyobb kereskedelmi partnere, Németország pedig erre az egyik "legkívánatosabb" célpont.

 
Forrás:
http://www.ugyvezeto.hu/