Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Útonálló drón és forgó hordó is lesz idén a robotautók versenyén

2017-02-03

 
Idén is megrendezik a RobonAUT elnevezésű versenyt február 11-én a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), ahol a robotautóknak idén újdonságként egy útonálló drónnal és egy forgó hordóval is meg kell majd “küzdeniük”.
 
 
A RobonAUT az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának mesterképzésében résztvevő villamosmérnök és mechatronikus hallgatók számára kiírt robotépítő verseny, amelynek célja, hogy olyan önállóan működő, a környezetet érzékelő szenzorokkal ellátott robotautókat építsenek, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek végighaladni egy gyorsasági és egy akadálypályán a legtöbb részfeladatot teljesítve – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
 
 
A feladatok között újdonság szerepel egy útonálló drón és egy forgó hordó, amelyeket szintén “önerőből” kell majd leküzdeniük a versenyautóknak az olyan hagyományos kihívások mellett, mint például a párhuzamos parkolás, a gyalogátkelő vagy a libikóka.
 
A versenyt az egyetem Q épületének aulájában rendezik, de a honlapon online közvetítésen is követhető lesz.
 
A RobonAUT verseny megrendezésének ötlete 2009 nyarán merült fel Tevesz Gábor egyetemi docens és doktoranduszokból álló csapata egyik megbeszélésén. Az alapötletet az Eurobot elnevezésű nemzetközi verseny adta, amelyen a tanszék hallgatói már jegyzett résztvevők.
 
Az első budapesti versenyt egy évvel később, 2010-ben rendezték meg, ekkor a feladat egy autonóm robot elkészítése, vezérelése volt, ahol a markolólapátos robot egy meghatározott pályán végighaladva pingpong labdákat gyűjtött össze, és vitt egy adott tárolóba, lehetőleg minél gyorsabban.
 
A következő évben már versenyautóknak kellett a részleteiben előre nem ismert pályát követniük és különböző akadályokat, például kanyarokat, elágazásokat, úttorlaszt, szakaszhiányt, valamint a parkolás feladatát leküzdeniük, szintén a lehető leggyorsabban.
 
 
Forrás:
www.energiaoldal.hu