Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Villanyszámla-csökkentő trükkök!

2014-10-09

 
Mennyi megtakarítás érhető el a Kisnagy családnál éves szinten?
 
A Kisnagy lakás havi villanyszámlája 17.500 forint. Néha apa bosszankodik rajta milyen sok, de egyébként nem foglalkoztak vele, hiszen úgyis annyi amennyi gondolták. Az esti tevékenységhez fény és villany kell, márpedig ők aktívak reggel is és este is. Áram szükséges a világítás mellett még az egyéb dolgaikhoz is, például a tévéhez, a számítógéphez és anyai konyhai eszközeihez is amivel este készíti a finomságokat.  Egyébként is, sokan vannak a családban gondolták és használják az egész lakást, azért van.
 
Most hogy a villanyfogyasztás és az elektromos hatékonyság szóba került kíváncsian várják  milyen módon csökkenthető esetleg villanyszámlájuk és mit kell érte tenni.
 
 
1. LED lámpák alkalmazása
 
A család hagyományos "energiazabáló" izzót már nem használ, csak energiatakarékos halogén izzót és spotlámpát. A számítások céljából összeszámolták, hogy hány fajta lámpát égetnek a lakás különböző pontjain. A nappaliban és a konyhában gyakorlatilag egész este ég a villany, mert a család főleg ott tartózkodik. Mindez 8 darab hagyományos 35W-os halogén izzó a nappaliban, 3 darab energiatakarékos 11 W-os lámpa az ebédlőasztalnál, ahol gyakran rajzolnak a gyerekek és 5 db egyenként 35W-os spotlámpa a konyhában.
 
A gyerekek szobájában is általában ég a villany, mert ki be rohangálnak és egyébként is úgy hagyják. A gyerekszobákban összesen 2 darab 35W-os halogén lámpa és 4 db 11W-os energiatakarékos lámpa van.
 
A fürdőszobában 2 darab 35W-os spotlámpa és 6 darab 35W-os halogén lámpa ég összesen.
 
Összesen az egyéb lámpákkal együtt: átlag 5 órán keresztül ég naponta: 10 darab 35W halogén, 5 darab 35W spotlámpa, 7 darab 11W energiatakarékos lámpa; 3 órán keresztül ég: 2 darab 35W-os spotlámpa és 6 darab 35W halogénlámpa. Mindezen lámpák összes áram fogyasztása évente 70.000 forint. Könnyen utánaszámolható éves áramfogyasztás = (kWh áramár) x (fogyasztás kW) x (napi működési órák) x 365.
 
Amennyiben az össze lámpájukat 2W-os LED lámpára cserélik, a világítással összefüggő áramköltség gyakorlatilag megszűnik, ugyanis fenti lámpamennyiség áramköltsége LED esetén 5.000 forint évente.
 
Harminc darab LED lámpát venni persze nem olcsó (darabja cca. 1.000 forint), de el is kezdheti a család nézegetni a kedvezményeket a nagy hipermarketekben, hiszen a LED által elérhető megtakarítás tetemes, a lámpák árát kevesebb mint egy év alatt kitermeli az áram-megtakarítás.

Megtakarítás: évi 65.000 forint. További részletek itt.
 
 
2. Töltőt húzzuk ki a konnektorból.
 
Öcsi olvasta egy cikkben, hogy a konnektorban hagyott töltők mind áramot fogyasztanak. Utánaszámolt hát a család és megállapították, hogy amennyiben mindenki minden eszközt (mobiltelefon, laptop, konyhagépek) lekapcsolnak az elektromos hálózatról, akkor évente 8.000 forinttal kevesebb lesz az áramszámlájuk, majdnem úgy mint a cikkben.
 
Megtakarítás: évi 8.000 forint. További részletek itt.
 
 
3. Háztartási gépcsere.
 
Családnak minden gépe viszonylag új, legalábbis nem több mint 10 éves és a legtöbb háztartási gépük A, esetleg B energiakategóriájú az energiacímke szerint. Egyedül a mosógép eléggé öreg. Ez egy B kategóriás gép, ami már 12 éves és már a vásárláskor tudták róla, hogy nem az energia bajnoka. Ennek a gépnek az energiafogyasztása 1,59 kWh, vagyis évente 28.000 forint. Egy alsó középkategóriás A+ energiakategóriájú mosógép éves energiafogyasztása nagyjából 12.000 forint, mivel az már nagyságrendekkel hatékonyabb. Ez a kategória még árban is megfizethető, 80.000 forint körüli áron többféle gép beszerezhető. Számítások itt.
 
Vagyis amennyiben egy újra cserélik az öreg mosógépüket, akkor évente csak a mosással 16.000 foritn áramszámla megtakarítás érhető el. Igaz ez már jelentősebb (cca. 80.000 forintos) beruházást igényel.
 
Megtakarítás: évi 16.000 forint. További részletek itt.
 
 
4. Hűtő
 
A hűtőt eddig a család konyha déli falánál tartotta, mert ott jobban néz ki. Olvasták egy cikkben, hogy a hűtő, ha 1 fokkal hűvösebb helyen van elhelyezve, akkor 5%-kal csökken az energiafelhasználása. A Kisnagy család hűtőszekrénye egy viszonylag újabb A kategóriás darab, amely 0,9 kWh energiát használ fel naponta. Vagyis évente 14.000 forintot.
 
A konyha másik fala, ahol a gép még esztétikailag mutatósan elhelyezhető a keleti fal, távolabb az ablaktól és a napsugárzástól. Lemérték, hogy azon a falon, átlagosan 3 fokkal kisebb a hőmérséklet, mint a déli falon, ahol a hűtő elhelyezkedik.
 
Ha tehát a hűtőt a hűvösebb keleti falnál helyezi el a család, akkor a gép kevesebbet kapcsol be, mivel a környezete hűvösebb, továbbá kevésbé kell hűteni a környezetéből felvett levegőt. Ezáltal kb 10%-kal kevesebbet fog a hűtő fogyasztani, ami évente 1.400 forint megtakarítást eredményez. Szerencsére ez semmilyen beruházást nem igényel.
 
Megtakarítás: évi 1.400 forint. Részletek itt.

 
4. Szolgáltató váltás.
 
Megvizsgáltatta a család az áramszolgáltatók árait de a nagyvárosban, ahol laknak a szolgáltatók árai között nem volt kimutatható lényeges különbség.
 
 
Összes megtakarítás éves szinten 90.000 forint, mivel a havi villanyszámlájuk
az eredeti 17.500 forintról 10.000 forintra fog csökkenni.
 
 
 
Forrás:
http://cleversavers.blogspot.hu/