Kis türelmet,
feldolgozás folyamatban ...

Villanyszerelőt ütött el a bobos

2014-02-17

A Szocsiban dolgozó munkásoknak lassan extra veszélyességi pótlékot kellene fizetni, írja a Nemzeti Sport. Kisebb-nagyobb balesetek már történtek az olimpián, most azonban egy különösen csúnya gázolás jelezte: a szervezők nem csak a nyitva felejtett liftajtóknál és a dupla wc-knél hibáztak.
 
 
A pályán épp izzót cserélt ki az egyik pályamunkás, amikor egyszer csak a semmiből feltűnt egy bob, és elgázolta a mit sem sejtő önkéntest. „Már vizsgáljuk az esetet, de egyelőre nem tudjuk, hogyan történhetett a baleset, hiszen a munkásnak nem kellett volna akkor azon a részen tartózkodnia. Ráadásul a lámpa is kigyulladt a bob indulása előtt, ami azt jelzi, hogy üres a pálya" – áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos közleményében.

A rosszkor, rossz helyen körtét cserélő pályamunkást helikopterrel azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy mindkét lába eltört, majd megműtötték. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az önkéntes a töréseket leszámítva már jól érzi magát, és ha minden jól megy, pár nap múlva akár a kórházat is elhagyhatja.
 
 
Forrás:
http://villanyszaklap.hu/